Routex Futam Híradó

MÁR MOST ÉRDEMES HARCOLNI A DOBOGÓÉRT – A ROUTEX CSAPATA NEMCSAK DÍJAZZA, HANEM VISSZA IS VÁRJA A LEGJOBBAKAT

A ROUTEX Futam idei versenye még el sem rajtolt, de már most egy újabb komoly motivációval készülhetnek a csapatok.

A ROUTEX csapata úgy döntött, hogy az első három helyezett csapat számára ingyenesen biztosítja a 2027-es ROUTEX Futamon való indulást.

Vagyis aki most dobogóra áll, annak nem kell nevezési díjat fizetnie a következő évben – a visszatérés már biztosított.

A ROUTEX Futam azonban nem csupán a helyezésekről szól. Az egész nap során a csapatoknak ügyességi, logikai, kreatív és különleges kihívásokban kell helytállniuk, ahol nem feltétlenül az számít, hogy ki a leggyorsabb, hanem az is, hogy melyik csapat tud a legjobban együtt gondolkodni, alkalmazkodni és megoldani a váratlan helyzeteket.

Éppen ezért a 2027-es ingyenes indulás mellett különdíjként is szerepelni fog ez a lehetőség, így a verseny során további csapat számára is elérhető lehet a következő évi indulás.

A célunk egyszerű: szeretnénk, ha a ROUTEX nem egy egyszeri kaland lenne, hanem egy olyan közösség és hagyomány, amelyhez a csapatok évről évre visszatérnek.

Idén tehát nemcsak a dicsőségért, a kupákért, a különdíjakért és a rengeteg nyereményért érdemes küzdeni.

Az első három helyezett már a 2027-es ROUTEX Futamra is megváltja a helyét – teljesen ingyen.

Lehet, hogy a mostani futam győztese nemcsak az idei ROUTEX bajnoka lesz, hanem már a következő évre is biztosítja a helyét a rajtrácson.

A kérdés már csak az: ki lesz az a három csapat?

ROUTEX Futam
Élmény. Csapat. Kihívás.

Routex Futam 2027

About the Author